2011. november 7., hétfő
Egy éve lépett fel Lady Gaga Budapesten!
Egy évvel ezelőtt - 2010. november 7-én - több ezer magyar Szörnyecske álma vált valóra, hiszen ezen a napon lépett fel Budapesten, a Papp László Arénában az Anyaszörny. Ilyen időtájt azt hiszem éppen azt vártuk, hogy végre nyíljanak a kordonok, és rohanhassunk a színpadhoz :)
Első - és eddig egyetlen - magyar koncertjén teltház volt, amit Gaga hatalmas bulival hálált meg. Nemcsak elhozta nekünk legnagyobb slágereit, de bizonyította, hogy nem szállt a fejébe a dicsőség, nem vált beképzelt, öntelt sztárrá. A dalok között sokat - és érezhetően nem előre elpróbált állandó szöveget - beszélt hozzánk. Aranyos, közvetlen, kedves volt, többször válaszolt az i love you bekiabálásokra. Mindemellett megbizonyosodhattunk tehetségéről, és a jó hangjáról. A Speechless és a You And I zongorakíséretes előadása, közben a lángoló zongora képe például azt hiszem, senkiben nem halványult az elmúlt 365 napban. Azt pedig elmondani sem lehet, hogy az olyan giga-slágerek mint a Poker Face, Love Game, Alejandro, vagy a koncert végén a Bad Romance mekkorát is szólt, sőt robbant élőben.
A magyar koncert különlegessége volt, hogy három MTV EMA díjat is itt, a színpadon adtak át az énekesnőnek, amit persze az egész világ látott. (Csak megjegyezem, hogy a tegnapi MTV EMA díjkiosztón már négy díjat zsebelt be - jó arány lenne, ha minden évben eggyel többet kapna :D)
Azt hiszem, aki ott volt, már most türelmetlenül várja, hogy Gaga újabb turnét, újabb dátumokat és helyszíneket jelentsen be, és ismét lépjen fel nálunk.
Addig is nosztalgiázhatunk a tavalyi koncerttel, hiszen nemsokára megjelenik a Monster Ball dvd, amit szerintem sokan "rongyosra" fogunk nézni, akik egy évvel ezelőtt az Arénában voltunk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése